Skip to: site menu | section menu | main content

 

Energetikai Szakgimnázium és Kollégium
Paks

 

Versenyeredmények

Országos Solid Edge és Edgecam Verseny

Idén 7. alkalommal vett részt iskolánk a középiskolák nappali tagozatán tanuló hallgatóknak rendezett Országos Solid Edge és Edgecam Versenyen, melyet az Enterprise Communications Magyarország Kft. szervezett és az NCT Akadémia Nonprofit Kft. központi telephelyén bonyolítottak le Budapesten április 5-én.

A versenyre bejutás feltétele egy önálló pályázati munka beküldése volt, melyet a Solid Edge tervező és Edgecam megmunkáló rendszerrel készítettek el és amelyet a helyszínen is használták a résztvevő diákok. A beküldött pályázatok elbírálása után az ESZI-ből két 11. évfolyamos és két végzős 13. évfolyamos gépgyártástechnológia szakon tanuló diák jutott be a verseny országos döntőjébe. Solid Edge-ből Fehér Dániel és Major Zoltán 11.A osztályos tanuló versenyzett, míg Edgecam-ből Zántó Gergő 13G, Kertész Barna 14G2 osztályos tanuló képviselte iskolánkat. A 180 perces döntő alatt a gyakorlatban előforduló feladatokat kellett megoldani a versenyzőknek, melyhez minden segítséget igénybe vehettek.

A versenyen az első három helyezettet jutalmazták mindkét kategóriában. Az idén nem sikerült ennek megfelelő eredményt elérni, de Major Zoltán Solid Edge kategóriában a versenyen elért eredménye és a benyújtott pályamunka alapján különdíjban részesült, míg a többi résztvevő diák egy igazi versenyhelyzet beli élménnyel és ajándékokkal gazdagodott. Gratulálunk a versenyen résztvevőknek és felkészítő tanáruknak, további munkájukhoz sok sikereket kívánunk. Mindkét versenyre Barkovics Lajos tanár úr készítette fel diákjainkat.

A versenyről és a diákok munkájából ízelítőt láthatnak az alábbi videók és képek alapján.

feltöltve: 2019. április 16.

Pneumatika Verseny

XXVI. Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny

Résztvevők:
Berek Dániel 13E
Ömböli Attila 13E
Pere Simon 13E
Homolya Barnabás 13E

Gyakorlati csapatversenyben 1. helyezett: Homolya Barnabás, Pere Simon

Elméleti egyéni 3. helyezett: Homolya Barnabás

feltöltve: 2019. április 15.

ÁSZÉV ünnepi díjkiosztó

Sütő Panna 12.B osztályos tanuló az Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak versenyen, Környezetvédelem-vízgazdálkodás ágazatban, az országos döntőben 3. helyezést ért el!

Felkészítő tanára: Nagy János

Panna 100 felvételi többletpont kapott és nagyon értékes nyereményekkel tért haza Szolnokról, az ünnepélyes díjkiosztóról április 12-én.

feltöltve: 2019. április 13.

Kimagasló diákolimpiai eredmény

A Magyar Floorball Szövetség által rendezett nagypályás floorball diákolimpiai országos döntőben
az ESZI csapata a VI. korcsoportos lány kategóriában első helyezést ért el.

A csapat tagjai:
Adorján Blanka, Fritz Dorka, Füredi Rebeka Patricia, Keresztes Eszter,
Krémer Franciska, Tell Eszter, Trapp Enikő, Pritz Eszter, és Staub Melinda

Edző:
Nagy Gábor

feltöltve: 2019. április 3.

Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny

Az ESZI diákjai először mérették meg magukat az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen. Ez a verseny a logikus gondolkodást, az ok-okozati összefüggések felismerését méri történelem tantárgyon belül. Nem volt elég tehát a tények ismerete, meg kellett látni a politikai-katonai és gazdasági összefüggéseket mind a magyar mind az egyetemes történelemben. A versenyt a Corvinus Egyetem szervezi évek óta. Az idén 350 csapat jelentkezett. Az online selejtezőket a pécsi regionális döntő követett. A Fekete Dániel, Dohány Dániel és Stier Patrik alkotta csapat innen bejutott a 24 csapatból álló döntőbe. Sajnos a szimbolikus dobogóra nem tudtak versenyzőink felállni, de dicséret illeti őket, mert egy ilyen színvonalas döntőbe bejutni óriási teljesítmény.

Képek az eseményről...

feltöltve: 2018. április 23.

Országos Solid Edge és Edgecam Verseny

Idén 6. alkalommal vett részt iskolánk a középiskolák nappali tagozatán tanuló hallgatóknak rendezett Országos Solid Edge és Edgecam Versenyen, melyet az Enterprise Communications Magyarország Kft. szervezett és az NCT Akadémia Nonprofit Kft. központi telephelyén bonyolítottak le Budapesten április 6-án.

A versenyre bejutás feltétele egy pályázati feladat beadása volt. A helyszínen a Solid Edge tervező és Edgecam megmunkáló rendszert használták a résztvevő diákok.

A beküldött feladatok elbírálása után az ESZI-ből egy érettségiző és négy végzős gépgyártástechnológia szakon tanuló diák jutott be a verseny országos döntőjébe. Solid Edge-ből Baksa Máté és Schweitzer Máté 1G/13 osztályos tanuló versenyzett, míg Edgecam-ből Török Dániel 12.A, Cziráki Péter 1G/13, valamint Kubanek Máté 2G2/13 osztályos tanuló képviselte iskolánkat.

A 180 perces döntő alatt a gyakorlatban előforduló feladatokat kellett megoldani a versenyzőknek, melyhez minden segítséget igénybe vehettek.

A versenyen az első három helyezettet jutalmazták mindkét kategóriában. Sajnos az idén nem sikerült ennek megfelelő eredményt elérni, de a résztvevő diákok egy igazi versenyhelyzet beli élménnyel gazdagodtak. Gratulálunk a versenyen résztvevőknek és felkészítő tanáruknak, további munkájukhoz sok sikereket kívánunk.

Mindkét versenyre Barkovics Lajos tanár úr készítette fel diákjainkat.

A diákok munkájából ízelítőt láthatnak az alábbi videókon:

Képek az eseményről...

feltöltve: 2018. április 16.

► TOTAKIV

Ismét sikeresen szerepeltek az ESZI-sek a Tolnai Tarisznyások Környezetismereti Versenyén (TOTAKIV)

Bővebben...

feltöltve: 2017. október 5.

▼ TOTAKIV

Ismét sikeresen szerepeltek az ESZI-sek a Tolnai Tarisznyások Környezetismereti Versenyén (TOTAKIV)

2017. szeptember 30-án Nagydorog adott otthont az idén 37. alkalommal megrendezett versenynek. Iskolánk két 4 fős csapattal indult. A verseny szintideje a hagyományoktól eltérően idén 3 órás volt, ez alatt kellett a diákoknak a községet bejárni és a 40 darab feleletválasztós kérdésre válaszolni. A kérdésekre három válasz közül kellett választani. A helyes válaszok betűjelét egymás mellé írva értelmes szöveget kaptak. A feladatot nehezítette, hogy 8 darab bóját is érinteni kellett a településen és ott szúróbélyegzővel a menetkartonon igazolni az elhaladást. A versenyt a 10.B osztályból induló lány csapat nyerte, de másik csapatunk is szépen helyt állt. A győztes csapat tagjai: Ábel Zsóka; Szilágyi Krisztina; Röhberg Melinda; Szabó Sára. A "fiús" csapat tagjai: Botos Krisztián; Gál Csenge Beatrix; Gyalus Bence; Moizes Márton. A versenyt követő szerencse futamon Gyalus Bence képviselte iskolánkat és esélyt nem hagyva a többi versenyzőnek lekörözte a mezőnyt.

Felkészítő tanárok: Csanádi-Fodor Melinda; Feil József

Ezúton is gratulálunk a szép eredményhez!

feltöltve: 2017. október 5.

► Különdíj a Solid Edge versenyen

Idén 5. alkalommal vett részt iskolánk a középiskolák nappali tagozatos tanulóinak rendezett Országos Solid Edge és Edgecam Tervezői Versenyen, melyet az Enterprise Communications Magyarország Kft. szervezett és az NCT Akadémia Nonprofit Kft. központi telephelyén bonyolítottak le Budapesten március 31-én.

Bővebben...

feltöltve: 2017. április 3.

▼ Különdíj a Solid Edge versenyen

Idén 5. alkalommal vett részt iskolánk a középiskolák nappali tagozatos tanulóinak rendezett Országos Solid Edge és Edgecam Tervezői Versenyen, melyet az Enterprise Communications Magyarország Kft. szervezett és az NCT Akadémia Nonprofit Kft. központi telephelyén bonyolítottak le Budapesten március 31-én.

A versenyre bejutás feltétele egy pályázati feladat beadása volt. A helyszínen a Solid Edge tervező és Edgecam megmunkáló rendszert használták a résztvevő diákok.

A beküldött feladatok elbírálása után az ESZI-ből 5 végzős gépgyártástechnológia szakon tanuló diák jutott be a verseny országos döntőjébe. Solid Edge-ből Csongrádi Ákos, Pesti Ákos, valamint Veszprémi Zsolt versenyzett, akik közül Veszprémi Zsolt különdíjban részesült. Ezt a díjat az előző évben is iskolánk versenyzője kapta meg, amit a versenyen elért eredménye és a benyújtott pályamunka alapján ítéltek oda. Edgecam-ből Feke Lajos és Csenki Levente képviselte iskolánkat.

Gratulálunk a különdíjhoz és az elért eredményekhez minden résztvevő diáknak, valamint felkészítő tanáruknak, Barkovics Lajosnak.

A diákok munkájából ízelítőt láthatnak a mellékelt videók és képek alapján.

Képek az eseményről...

feltöltve: 2017. április 3.

► Országos Solid Edge és Edgecam Verseny

2016. április 8-án került megrendezésre az Országos Solid Edge Verseny és az Országos Edgecam Verseny döntője az Enterprise Communications Magyarország Kft. (Enterprisegroup) szervezésében az NCT Akadémia telephelyén.

Bővebben...

feltöltve: 2016. április 20.

▼ Országos Solid Edge és Edgecam Verseny

2016. április 8-án került megrendezésre az Országos Solid Edge Verseny és az Országos Edgecam Verseny döntője az Enterprise Communications Magyarország Kft. (Enterprisegroup) szervezésében az NCT Akadémia telephelyén.

A döntőt megelőzően mintegy 20 iskola 150 diákja küldött be pályamunkát mindkét versenyre. Az Országos Solid Edge Verseny döntőjén 34 diák vett részt, akik közül 4 fő, Szöts Barna, Wiszthaller Bence 1G/13 osztály, Csikós Norbert és Süvöltős Szilárd 1G2/13 osztály tanulók, továbbá az Országos Edgecam Verseny döntőjén 9 diák vett részt, akik közül 3 fő, Bodor Gábor, Tóth Zoltán és Veisz Bálint 1G/13 osztályos tanulók képviselték iskolánkat. Tanulóink pályamunkájából ízelítőt láthatnak a mellékletben.

A 180 perces döntő alatt a gyakorlatban előforduló feladatokat kellett megoldani a versenyzőknek, melyhez minden segítséget igénybe vehettek. Diákjaink közül Wiszthaller Bence 1G/13 osztályos tanuló az Országos Solid Edge Verseny különdíját kapta pályamunkája és a versenyen elért eredménye alapján, míg Veisz Bálint 1G/13 osztályos tanuló II. helyezést ért el az Országos Edgecam Verseny mezőnyében.

Mindkét versenyre Barkovics Lajos tanár úr készítette fel diákjainkat.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak az elért eredményhez, munkájukhoz további sikereket kívánunk.

feltöltve: 2016. április 20.

A megjelenített hírek száma: 9

Cisco logo

ECDL

Europass

aiddtiszk

Kutató Diákok Mozgalma

Hümér Energiavámirok

Határtalanul