Skip to: site menu | section menu | main content

 

Energetikai Szakgimnázium és Kollégium
Paks

 

Kiállítás megnyitó Böjte Csabával

Galéria
>
2015-2016
>
Kiállítás megnyitó Böjte Csabával

2016. február 16.

Nálunk járt Böjte Csaba

Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az alapítvány 83 otthont működtet, ahol jelenleg 2300 gyermeket nevelnek. Ezek a gyerekek rajzaikkal igyekeznek meghálálni azt a támogatást, amit Jendrolovits Gábor szervezésében évről-évre gyűjtenek nekik Magyarországon. A karácsony előtti gyűjtésben rendszeresen részt vesz iskolánk is. Ezekből a rajzokból nyílt kiállítás idén februárban is az ESZI aulájában. A kiállítás megnyitóján - a város vezetése mellett - Böjte Csaba is részt vett. A megnyitó előtt pedig iskolánk néhány diákjának lehetősége volt beszélgetni vele. Az ESZI Magazin riportere, Niver Patrik, elsősorban az alapítvány működésével kapcsolatban tett fel kérdéseket, míg Simon Csaba, az ESZIrat képviseletében, inkább a személyes tapasztalatairól, motivációjáról érdeklődött. A Magazin és az ESZIrat következő számában láthatók illetve olvashatók majd a beszélgetés alapján készített interjúk.

A helyi média képviselői szintén jelen voltak a rendezvényen. Részletes cikk olvasható az eseményről a Paksi Hírnök februári számában, a Fortuna Ráció honlapján pedig meg lehet hallgatni azt a beszélgetést, amire a rádióban került sor február 16-án délelőtt.

feltöltve: 2016. február 22.

Cisco logo

ECDL

Europass

aiddtiszk

Kutató Diákok Mozgalma

Hümér Energiavámirok

Határtalanul